Évek óta külföldön élek, és azóta igen nehezen viselem a különböző üzletek, ill szolgáltató cégek alkalmazottainak bunkóságát, ami mindig akkor ér, ha látogatást teszek kis hazámban. A szombaton megtörtént eset után azonban köpni-nyelni nem tudtam.
Az időpont tehát szombat este, a helyszín Budapest egyik külső kerülete. Mint azt gondolom sokan mások is, egy taxitársaság szolgáltatását vettem igénybe két társammal, méghozzá a fix díjas fuvart, amely Budapest területén belül bárhonnan bárhová 2777 forintos tarifával vállalja az utasok szállítását. Jelzem, sosem volt még problémám ezzel a céggel, előző este is őket hívtam. Tehát felhívtam a társaságot, megrendeltem a taxit, jeleztem, hogy milyen kedvezményes tarifát kérnék, küldték is a taxit azonnal. A Hajógyári Szigetre indultunk, ezt jeleztem a sofőrnek. A taxis egy általam nem ismert útvonalon vitt minket, majd az Árpád - híd budai hídfőjéhez közelítve közölte, hogy akkor nekünk itt kell kiszállni, mire én mondtam, hogy a szigetre szeretnénk bemenni, ő visszamorogta, hogy az legalább fél óra.
2010.07.29. 14:17
asdfh
Ágnes a Rádiótaxi Budapesten belül fix tarifás kedvezményével ment volna partizni a Szigetre egy külső kerületből. A taxis megpróbálta kirakni őket először a Budai hídfőnél, aztán a sziget bejárat kishídjánál:
A bejegyzés trackback címe:
https://cadix4.blog.hu/api/trackback/id/tr742184915
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.